Egy agykutató azon igyekezett, hogy megfejtse a muzikalitás agyi hátterét, azonban kísérleteihez mindig hiányzott az a lehetőség, hogy egy zenei tehetség agyát tanulmányozhassa. Mostanáig...

Már jóval azelőtt hallunk, hogy képesek lennénk látni. A magzatok már 18 hetesen reagálnak az anya világából beszűrődő zajokra. A kutatók ma már úgy vélik, hogy a méhen belüli zenehallgatás serkenti a hosszú távú memória kialakulását. Ha a magzatoknak lejátszottak bizonyos zenedarabokat, majd születésük után egy évvel újra meghallgatták azokat, a tesztelt számok tartósabb és élénkebb érdeklődést váltottak ki a kisdedekből.

A babák szeretik a zenét

A kisbabák szeretnek zenét hallgatni. A dallam, a ritmus és a hangmagasság rejtélyeinek megfejtése szórakoztató feladat a parányi agyak számára, ugyanis a zeneelemzés veleszületett képességünk. Minden kisded igazi zenei tehetség. Meg tudják jósolni a bonyolult dallamokat és felismerik az ismerős melódiákat.

A felnőttekhez hasonlóan nem csak az önálló hangokat fogják fel, de azt is megértik, ahogy a hangok dallammá szerveződnek. Ez pedig igen fontos a zene szempontjából, és nyilvánvalóan fontos a nyelv szempontjából.

A hangszeren való tanulás sokkal több agyi területet aktivál, mint bármilyen más lehetőség. A kottaolvasás fejleszti a vizuális térlátást, azaz a fali- és a tarkólebenyeket; a motoros működés pedig a kisagyra, a motoros - és a premotoros kéregre hat. Nyomon kell követni, hogy hol tartunk a zenében, és előre kell tudni, hogy mi következik, ami döntően érinti a hippokampuszt és a prefrontális kérgi területet. Egymástól távoli pályák működését kell összehangolni. Ez az agyi tevékenység együttesen magasabb intelligenciát szül. A kutatók azt állítják, hogy azok a gyerekek, akik valamilyen hangszeren tanulnak, akár hét ponttal is növelhetik az IQ értéküket. Így azok a gyerekek, akik zeneórákra járnak, gyorsabb ütemben fejlesztik a figyelem agyi központjait. Ez pedig a hangszertől függetlenül újabb idegkapcsolatokat eredményez.

A Channel ajánlata: Gondolkodó zene Vajon miként dolgozza fel az agyunk a hozzá érkező zenei jeleket? És a kulturális környezetünk, hátterünk mennyiben befolyásolja zenei ízlésünket? Van köze hétköznapi félelmeinknek, vágyainknak, motivációinknak, emlékeinknek a zenéhez fűződő viszonyunkhoz? A Gondolkodó zene efféle kérdéseket feszeget, méghozzá nem kisebb személyiség, mint Sting segítségével, aki a filmben a zenészén és művészén kívül a kísérleti nyúl szerepét is magára veszi, hagyva, hogy neurológusok és agykutatók vegyék birtokba a testét zenélés közben.

A második kísérletben rögzítették Sting számos különböző, egyszerű és bonyolult dallamra adott reakcióját. A zenésznek ebben a vizsgálatban csak annyi volt a dolga, hogy feküdjön és élvezze a zenét. Amikor a kísérletről elkészültek a szkenner eredményei, Sting felfedezte, hogy agyi aktivitása hűen tükrözi zenei ízlését. Idegrendszeri szinten nem tett különbséget a műfajok között. Más szavakkal, nem volt olyan agyi terület, amelyet a jazz, a rock, a tangó vagy a klasszikus zene speciálisan aktivált volna.

„Beatles-rajongó lettem" (Sting)

„Ez cseppet sem lep meg. A műfajokat nem szoktam külön értékelni. A minőségi zene mindig is minőségi zene marad. A silány háttérzenét viszont el akarom kerülni” – mondta el az énekes.

Sting érdeklődése a minőségi zene iránt akkor kezdődött, amikor 11 éves korában a Beatles-mánia betört a zenei világba. „Abban az időben a popzene nagyon érzelgős volt, sok vonóssal, szinte émelyítő volt, és nagyon tömény. Emlékszem, mennyire felvillanyozott, amikor berobbant ez az új stílus, és egyből Beatles rajongó lett belőlem” – elevenítette föl emlékeit Sting.

Az agy egy óriási előrejelző berendezés. Mindig megpróbálja kitalálni, mi fog következni. A zenészek épp ezt a tulajdonságát aknázzák ki, akár ismerik az agyműködés titkait, akár nem.

„Amikor zenét hallgatok, azt hiszem, az újdonságot keresem benne. Valami olyasmit, amit korábban még nem hallottam; valamit, ami meglep; valamit, amit én is szívesen elsajátítanék” – mondta el Sting.

Muzikális agyunk azonban nem tűr meg túl sok ismeretlen tényezőt.

„Az indiai zene ritmusa hihetetlenül bonyolult, és matematikailag nagyon hosszú, húszperces szekvenciákból áll. Húsz percig is várni kell, ami számomra felfoghatatlan. Az indiai zene együttes hatása viszont nagyon közel áll a szívemhez, és érzelmileg azonosulni tudok vele. Az elméletét még nem bírtam feldolgozni, de tudom, hogy jócskán tartogat felfedeznivalót” – vélekedett Sting.

„Az indiai zene nagyon közel áll a szívemhez (Sting)

Bár képesek vagyunk arra, hogy megkedveljünk egy olyan zenét, ami eredetileg nem tetszett, a kutatók még ma sem tudják, hogy biológiai szinten mi határozza meg zenei ízlésünket. Őseink arra használták a zenét, hogy mások kedvében járjanak, és társadalmi kapcsolatokat építsenek ki. Ma már tudjuk, hogy a közös éneklés például oxitocint szabadít fel. Ez a hormon megerősíti a hűség és az összetartozás érzését.