Egy agykutató minden igyekezete arra irányult, hogy megfejtse a muzikalitás agyi hátterét, ennek ellenére valami mindig hiányzott a kísérleteihez: az a lehetőség, hogy egy zenei tehetség agyát tanulmányozhassa. Most azonban végre emberére akadt…

Daniel Levitin zenészként és zenei producerként kezdte pályáját, de ennél jóval többet szeretett volna megtudni a zenéről, ezért a harmincas éveiben idegrendszeri kutatással kezdett foglalkozni.

Jelenleg Kanadában a montreali McGill Egyetem professzora, két könyve is az eladási lista élén áll, és számítógépén több száz agyi felvételt tárol, amelyek zenélés közben készültek. Kognitív neurológiai kutatásaik során ő és munkatársai azzal töltik napjaikat, hogy egy csomó agyi felvételt tanulmányoznak, és ezeket egymáshoz viszonyítják. A kutatóknak páratlan lehetőség volt, hogy megvizsgálhatták egy kiemelkedő művész agyát is.

A világsztár popzenész, Sting olvasta Dan könyvét, ami a zene és az agy viszonyáról szól, és kíváncsian fogadta, hogy kísérleti alany lesz belőle. A két férfi nekilátott, hogy együttesen felfedezzék, mi zajlik egy rocksztár agyában.

Sting olvasta Dan (balra) könyvét és kíváncsian fogadta hogy kísérleti alany lesz belőle.

A zenében az a különös, hogy az agyon kívül valójában nem is létezik. Egyetlen hang érzékelése azzal kezdődik, hogy a levegőben terjedő hullámok rezgésbe hozzák a dobhártyát. Ezek az elemek együttesen pedig olyan mintázatot alkotnak, amelyet zeneként észlelünk. Más szavakkal: maga az agy dolgozza fel azokat a hangokat, amelyet zenének nevezünk.

Zene és mozgás
Dan Levitin az első kísérletben azt tesztelte, hogy hogyan reagál Sting arra a zenére, amit csak a képzeletében idéz fel. Dan arra kérte Stinget, hogy idézze fel az egyik kedvenc darabját, Miles Davis „So What” című számát. Bár Sting ekkor csak az fMRI készülék búgását hallotta, teste ütemesen követni kezdte a Miles Davis dal ritmusát. Agyának az a része, amely a test mozgásáért felelős, igen erős aktivitást mutatott, miközben ő maga tökéletes nyugalomban feküdt. Ez a zene és a tánc közötti ősi evolúciós kapcsolatra utal, amit a kutatók Sting agyában is nyomon követhettek.

Ma ölbetett kézzel, csendben végigüljük a hangversenyeket; legfeljebb egy kicsit himbálódzunk, és reménykedünk, hogy senki sem szól ránk, hogy maradjunk nyugton. Ez csak pár száz éve van így, és kizárólag a nyugati társadalmakban jellemző. A zene a világ legtöbb népe számára elválaszthatatlan a mozgástól, és ez a mi történelmünk java részében igaz is volt.

Zene és érzelmek
Petr Janata az Egyesült Államokban és Európában végzett neurológiai kutatásokat. Elsősorban az érdekelte, hogy hogyan hat egymásra a mozgás, a zene és az érzelmek. Janata kísérleti alanyaira elektródákat erősített, hogy mérni tudja a szervezet zenére adott reakcióit. Kísérlete azt sugallja, hogy minél intenzívebb mozgással reagálunk egy adott zenedarabra, annál inkább aktiváljuk a jutalmazásért felelős agyi idegpályákat, ami következményesen a dopamin nevű, többek között boldogság-hormon kibocsátását is fokozza.

A zenét tehát arra is felhasználhatjuk, hogy bizonyos érzelmi állapotot érjünk el vele. Ha szeretnénk ellazulni és kikapcsolni, akkor olyan zenét választunk, ami alkalmas arra, hogy ilyen hangulatba ringasson bennünket. Ha viszont valaki fel akar dobódni, akkor egy jó kis pörgős szám mellett dönt.

A Channel ajánlata: Gondolkodó zene Vajon miként dolgozza fel az agyunk a hozzá érkező zenei jeleket? És a kulturális környezetünk, hátterünk mennyiben befolyásolja zenei ízlésünket? Van köze hétköznapi félelmeinknek, vágyainknak, motivációinknak, emlékeinknek a zenéhez fűződő viszonyunkhoz? A Gondolkodó zene efféle kérdéseket feszeget, méghozzá nem kisebb személyiség, mint Sting segítségével, aki a filmben a zenészén és művészén kívül a kísérleti nyúl szerepét is magára veszi, hagyva, hogy neurológusok és agykutatók vegyék birtokba a testét zenélés közben.