Egy kutatás szerint a zeneszerző halálát nagy valószínűséggel ólommérgezés okozta. A tettes pedig nem más, mint Beethoven bécsi kezelőorvosa...

1826 novemberének végén Beethoven egy nyitott kocsin az ausztriai Gneixendorfból Bécsbe utazott. Esős, nyirkos idő volt, ráadásul Bécsben sem kapott olyan szállást, ahol az átfagyott zeneszerző kellőképpen felmelegedhetett volna. Az utazás és huzatos szállás következtében a zeneszerző előbb tüdőgyulladást kapott, majd nemsokára hashártyája is begyulladt. Hasüregében jelentős mennyiségű folyadék gyülemlett fel, és Beethoven megérezte, hogy betegsége végzetes lehet. Szervezete 1827. március 26-án adta fel a küzdelmet.

Hasvízkór, tüdőgyulladás vagy ólommérgezés?
Mivel jó 25 évvel halála előtt Beethoven úgy rendelkezett, hogy az utókor vizsgálja majd ki megsüketülésének okait, így az orvosok halálának másnapján már fel is boncolták a holttestet. Megsüketülésének okait ugyan azóta sem sikerült pontosan megállapítani, ám a Johann Wagner doktor által vezetett boncolás jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Beethoven májzsugorodásban és hasvízkórban szenvedett, ráadásul tüdőgyulladása sem múlt el teljesen. Halálát így ezek a kórok együttesen okozhatták.

Christian Reiter szerint azonban nem egyszerűen a gyulladások szövődményeibe halt bele a zeneszerző. A bécsi egyetem kutatója úgy véli, hogy Beethoven halálának valódi oka az ólommérgezés lehetett, ráadásul a mérgezést nem más, mint a zeneszerző saját orvosa, Andreas Wawruch idézte elő – persze akaratlanul. A történész szerint Wawruch tudása legjava szerint járhatott el a tüdőgyulladásban és hasvízkórban szenvedő zeneszerző kezelésekor, csakhogy kezelésének mellékhatásai Beethoven betegségeinél is végzetesebbnek bizonyultak.

Antibiotikum helyett ólom
A 19. század közepén az akkor még nem létező antibiotikumok helyett igen gyakran nehézfémtartalmú szerekkel kezelték a gyulladásos megbetegedéseket. Az ólom, a higany vagy az arzén ismert mérgező mellékhatása a kisebbik rossznak számított gyulladásos megbetegedés esetén. Wawruch doktor tulajdonképpen nem tett mást, mint kora orvostudományának ismereteit és gyakorlatát felhasználva megpróbálta kezelni a híres beteget. A hasvízkór akkori legegyszerűbb kezelési módszerének a hasüreg felszúrása számított, és Wawruch is ezt alkalmazta Beethovennél. A szúrt sebet viszont ólomtartalmú szappannal kezelte, amelyből jelentős mennyiségű ólom jutott be a zeneszerző szervezetébe.

A bécsi egyetem kutatója szerint azonban nemcsak ekkor jutott jelentősebb mennyiségű ólom Beethoven szervezetébe: Reiter azt állítja, hogy már maga a hasvízkór is valószínűleg jóideje tartó ólommérgezés következménye lehetett. Nagyobb mennyiségű nehézfém, például ólom szervezetbe kerülésével májzsugorodás alakulhat ki, amelynek hatására jelentős mennyiségű folyadék gyűlhet össze a hasüregben.

Reiter e feltevésére alapozva kezdett további alaposabb vizsgálódásokba. Beethoven több hajtincsét is bevizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a zeneszerző valójában ólommérgezés következtében halt meg, nem pedig a szerencsétlen utazás gyulladásos megbetegedéseinek köszönhetően.

Árulkodó hajtincsek
A bécsi kutató két hajszálat vizsgált meg, amelyek minden kétséget kizáróan Beethoventől származnak. A négy és kilenc centiméter hosszú hajszálakat gőzkezelésnek vetette alá, majd az eljárás során keletkezett gőz ólomtartalmát egy tömegspektográf segítségével rögzítette. A vizsgálatból többek között az is kiderült, Beethoven utolsó 120, illetve a kilenc centiméteres haj esetében 267 napjából, mely napokon volt kiugró mennyiségű ólom a zeneszerző szervezetében.

Reiter arra a megállapításra jutott, hogy az ólom mennyisége különösképpen akkor nőtt meg, amikor a hasvízkór ellenszereként Wawruch doktor hasfelszúrást alkalmazott. „A hajszálak pontosan elárulják, hogy Beethoven nemcsak a gyulladásoktól vált egyre gyengébbé, hanem szervezete a nagy mennyiségű ólmot sem bírta már elviselni” – nyilatkozta a kutató a Spiegel Online-nak. Reiter ugyanakkor egy harmadik hajszál hasonló módszerekkel történő kielemzésének köszönhetően a zeneszerző halálát megelőző 425. napig visszamenőleg is ki tudta mutatni, hogy már a végzetes utazást megelőzően komoly mennyiségű ólmot tartalmazott Beethoven szervezete.

Erre a bécsi professzor szerint igen egyszerű magyarázat van: az idősödő Beethoven ugyanis rászokott az édesebb borokra (köztük a tokajira is), márpedig Reiter kutatásai szerint ezeket a borokat nem ritkán úgynevezett ólomcukorral édesítették. Beethoven májzsugorodásában így az általa elfogyasztott borok is szerepet játszhattak. A kutató azt viszont egyelőre még nem látja bizonyítottnak, hogy a zeneszerző süketsége is a szervezetébe került nagy mennyiségű ólomnak volt a következménye