Pet Shop Boys, Bob Dylan, Rob Halford, Sting, Tori Amos - mi a közös
bennük? Az, hogy mind kiadtak idén egy-egy karácsonyi lemezt.
Meghallgattuk őket, plusz még egy karácsonyi funkválogatást is, közben
meg arra kerestük a választ, hogy mi értelme karácsonyi lemezt
készíteni, illetve ha muszáj, akkor azt hárfával, szintivel vagy
elektromos gitárral kell-e vajon.
Sting: If On A Winter's Night
B
Sting az utolsó "rendes" nagylemezét már hat éve, hogy
leszállította, azóta mindenféle mást csinált: 2006-ban például a 17.
századi lantmuzsika jegyében egy lemezt, aztán pedig a Police
nosztalgiaturnéjával volt elfoglalva több mint egy éven keresztül. Most
– akárcsak a lantos lemez, a Songs From The Labyrinth – ez is
a Deutsche Grammophon nevű német komolyzenei kiadónál jött ki, plusz
régi angol karácsonyi dalokat is tartalmaz, úgyhogy egyáltalán nem
biztos, hogy aki Stinget régóta szereti, az rá fog harapni erre. Igaz,
ráharaphat viszont más.
Az If On A Winter's Night Italo Calvino zseniális
regényéből vette a címét, és ne csodálkozzunk, ha ezenkívül olyan sok
ismerős címmel nemigen fogunk találkozni a lemezen. Ez azt jelenti,
hogy nincs I Wish You A Merry Christmas és hasonlók, hanem
leginkább a legutóbbi album késő-reneszánsz zenei világa jellemző, vagy
inkább annál folkosabb hangulatok, és amikor néha elrugaszkodik ettől
Sting, akkor is inkább azt kívánjuk, bár ne tenné. A jazzes Burning Babe, illetve a saját számok közül a The Hounds Of Winter
inkább hatnak stílusidegenként, mint változatosságot biztosító
pozitívumnak, pedig ide inkább az a Sting illik, aki az album borítóján
kutyát sétáltat a hóban, nagykabátban, nyilvánvalóan a saját birtokán.
Ő maga is a megszokottnál magasabb vagy inkább lágyabb hangon énekel,
néha alig lehet megismerni, miközben fiatal zenészek egész sora
(csellósok, hegedűsök, hárfások, mandolinosok stb.) biztosít szép
kamarakíséretet, ha éppen nem a tantrikus szex mestere kíséri magát egy
szál akusztikus gitáron. Igazából szép kis lemez ez, és akit egyszer is
megfogott az angol vidék, annak nem is olyan nehéz a hatása alá
kerülni, még ha a szavatossági ideje nem is több két hétnél. (IB)
Bob Dylan: Christmas In The Heart
C
Bob Dylan közel időtlen ámokfutásáról - akik nem hallottak a Never Ending Tourról, nézzék meg a bér-Twitter oldalát,
novemberben 6 koncertet tolt le a tata - általában két típusú rajongói
vélemény létezik: sokan azt gondolják, hogy öregkorára a szétesés jól
dokumentált, fellépésekkel népszerűsített módját választotta. Mások -
jellemzően korábbi szerepcseréire és érdemeire hivatkozva - biztosak
benne, hogy akad még trükkje a stúdióban, koncertjeit pedig a nyilvános
nonszensz és beleszarás iránti sürgető igény következményeként
magyarázzák.
Negyvenhetedik lemezén
Dylan teljesen autentikus hangszerelésre a tőle telhető legnagyobb
pontossággal énekelget klasszikus, háború előtti karácsonyi dalokat
(köztük a Winter Wonderlandet és a Little Drummer Boyt) -
szerintünk mindez az utóbbi tábornak szól, egyfajta viccként, és
megnehezítendő a véget nem érő vitát az első csoporttal. Más értelme
nincs a lemeznek. Esetleg totál részegen autózgatni rá az egyik ünnepek
alatti buliból a másikba, de ez úgyis illegális meg veszélyes, ezért a
világon semmit nem tudunk felhozni amellett, hogy tényleg szükséges
volt-e ez. (KB)
Halford: Winter Songs
C+
Nincs mit szépíteni, Rob Halford, a pápa, családi lemezt készített,
karácsonyit. Ráadásul ezzel is csak még rokonszenvesebb. Két legutóbbi
alkalommal a meleg úttörők, illetve a Judas Priest Nostradamust megéneklő konceptlemeze apropóján volt róla itt szó. Halford ugye 1990-ben, a Painkiller
csúcsmű után hagyta ott a Judas Priestet, átvészelte valahogy a
kilencvenes éveket (Fight, Two, coming-out), 2000-ben pedig önmagára és
Painkiller-féle heavy metalra talált rá újból mint Halford, a Resurrection lemezzel. 2002-ben jelent meg a Crucible című folytatás, majd ismét csatlakozott a Judas Priesthez (Angel Of Retribution, 2005), az együttessel készített második új lemez, a fentebb említett Nostradamus
(négyoktávos) epikája pedig sok szempontból meg is előlegezi – most,
hogy így belegondolok – a Halford (mint szólóelőadó és együttes) hét év
szünet után felvett harmadik lemezét. Ez a Winter Songs.
Azért a lemez inkább szimpatikus, mint jó. Mert ugye nyilván van az
a parodisztikus kontraszt, amit a metál és karácsony együtt kiad,
viccnek viszont túl egyértelmű ahhoz, hogy önmagában egy egész albumot
lehessen rá építeni. Szerencsére Halfordnak ez meg se fordul a fejében.
Az ünnepi epika ugyanakkor nem áll távol némely metálzenék
hangvételétől, épp ezért – ha túltesszük magunkat a kezdeti sokkon -
nem is groteszk ez a lemez, csak kevésbé szigorú, cserébe viszont
epikus és fennkölt – mindenki döntse el maga, hogy szereti-e az olyan metálzenét.
A Winter Songs tíz dala közül négy saját, azaz (teljesen
vagy részben) Halford-szerzemény, illetve öt klasszikus karácsonyi
ének, valamint Sara Bareilles fiatal énekes-dalszerző Winter Song című tavalyi dalának feldolgozása. A lemezt indító saját és szinte remek Get Into The Spirit és a klasszikus We Three Kings
heavy zenéje után Halford lemeze inkább békésen ünnepélyes és
gitárszólós számok (amelyek itt-ott inkább intimek, mint
nagyszabásúak), európai és északi értelemben vett folkos rockdalok és
power balladok gyűjteménye. Az egyik legjobb egyébként épp a
kakukktojás Winter Song, egy szál gitártémával, némi (kicsit
béna) elektronikus maszatolással, kifejezetten csupasz és megható,
tényleg. Nincs gond a lemez fennmaradó részével sem, azon túl, hogy
csak elvétve van benne bármi, ami igazán érdekes, ráadásul azt se
gondolom, hogy ennél jobb karácsonyi lemezt ki lehetett volna hozni a
helyzetből. Illetve továbbra is fenntartom, hogy Halford a király.
Ugyanakkor magamra is maradok a kérdéssel: karácsonyi lemez, úgy
általában, az minek van? (PK)
Pet Shop Boys: Christmas
A-
Karácsonyi lemez sokféle lehet: lehet autentikus, ünnepélyes,
formális, vagy pedig olyan, amit tényleg rokonítani lehet mindazzal,
ami normális esetben a karácsonyhoz kötődik. Ide lehet sorolni a
jókedvet, és néha még a jól sikerült ajándékok kiváltotta meglepetést
is. Nos, a Pet Shop Boys karácsonyi ep-jén mindkettő sikerül, hiszen
nekem tök jó hangulatom lett tőle, másrészt mind a négy szám kiváló
ajándék annak, akit egy kicsit is érdekel még a Pet Shop Boys: két
híres sláger feldolgozása, plusz két régebbi saját szám új verziója,
ettől többet egy karácsonyi kiadványtól felesleges is várni.
Neil Tennant és Chris Lowe idén új albummal ünnepelték, hogy a világ
újra megszerette a szintipopot (erről a lemezről a Quart PSB-szakértője
még mindig formálja a Véleményét, de már nem sokáig!). Erről a Yes című lemezről az All Over The World új változatban hallható az ep-n, mint ahogy egy 1997-es, csak a fanclub-tagoknak készült karácsonyi szám, az It Doesn't Often Snow At Christmas is újra lett dolgozva. Mindkettő emelkedett hangulatú annyira, hogy beférjen egy Love Actually-féle
filmbe is, ugyanakkor hozza a duó megszokott iróniáját is. Ahogy
idősebb leszek, úgy kell fokozatosan belátnom, hogy nem is a nyaktörő
tempójú ska-slágerekben rejlett a Madness igazi zsenialitása, hanem az
olyan perfekt popszámokban, mint a My Girl, és így lehet
ezzel Neil Tennant is, a feldolgozás pedig egyáltalán nem ciki, egy
tökéletes dal vállalható szintipoposítása. A Coldplay Viva La Vivájáról ugyan már nem ez a véleményem, viszont a Domino Dancing alapjaival együtt ez is telitalálat, soha rosszabbat karácsonyra. (IB)
Tori Amos: Midwinter Graces
B-
Nem egy karácsonyfa körül közösen hallgatandó családi album a Midwinter Graces,
sokkal inkább egy újabb belépő a fura singer-songwriter fura, sötét
világába. Bár a túlnyomórészt angolszász ünnepi énekeket újraértelmező
felvételekben kötelezően fel-felzúgnak a harangok, megszólalnak a
csengettyűk - ahol emelkedettség fordul elő a lemezen, az mégsem
elsősorban karácsonyiságának, hanem Tori Amos-osságának okán
jelentkezik. Mert az a modoros művészkedés, amit az énekes-dalszerzőnő
munkáiban legtöbbször kifogásolok, itt sem marad el – hatványozottan igaz ez egyik saját szerzeményére, a negédes A Silent Night With You-ra.
Kellemesen csalódtam azonban néhány számban, elsősorban a Star Of Wonderben, illetve a Holy, Ivy And Rose-ban, amit kislányával, és a Winter's Carolban,
amit unokahúgával közösen rögzített Tori. Ezek ugyanis bármilyen
túlzott pátoszosság, énekesnői cizellák nélkül képesek felidézni azt a
– vigyázat: nagy szavak jönnek, nagy kezdőbetűk nélkül! – meghittséget,
tisztaságot, meg azokat az érzelmeket, amiket kábé mindannyian
legalábbis szeretnénk átélni december végén. És ha egy karácsonyi
dalból úgy tűnik, a dolgok tök szépek és rendben vannak, az azért elég
megnyugtató tud lenni. (GE)
In The Christmas Groove
B
A funk és a soul aranykora tényleg aranykor volt: a mából
visszanézve úgy tűnik, hogy a futószalagról csak úgy dőltek le egymás
után a jobbnál jobb ritmusszekciókat, énekeseket és hangszereseket
alkalmazó együttesek. Ha meghallgatunk egy teljesen elfeledett
zenekarok b-oldalas számaiból szemléző válogatást, vagy meglátogatunk
egy korabeli kis- és nagylemezeket előtúró szakblogot (mondjuk az itt már ajánlott Flea Market Funkot),
akkor tényleg az a meggyőződésünk alakulhat ki, hogy akkoriban
egyszerűen nem tudtak hibázni. Tehát a Strut kiadó karácsonyi funk- és
soulritkaságokat előbányászó kiadványánál sem a "ritkaság" lehet a
riasztó, hanem a "karácsonyi".
A száncsengő valóban túl sokszor kerül elő, és nem is mindig sikerül
a szokásos ünnepi dallamokat zökkenőmentesen beilleszteni a számokba.
Ettől függetlenül azért az átlagos színvonal elég magas - hiszen,
mondom, aranykor. Van néhány nagyon jó darab is, bár kiemelkedő csak
egy: a brit Zebra gospellel indító, aztán igen húzós ritmusszekciót
bevető és musicalesen szárnyaló Christmas Morningja pont annyival áll meg a giccshatár előtt, hogy igazán megható legyen. (Meghallgatható a lemeznek létrehozott oldalon, több más számmal együtt; J. D. McDonald vicces Boogaloo Santa Clausát
még ajándékba is elküldhetjük valakinek, ebben megszólal a címszereplő
is.) Funk- és soulválogatásból sokkal jobbakat találhatunk az
interneten is egy kis keresgélés után; ugyanakkor viszont a karácsonyi
válogatások között simán az élmezőnyben van ez, úgyhogy ha valaki
szeretne olyan zenét hallgatni a megfelelő pillanatban, amiben
halleluja van, száncsengő és ilyesmik, az bátran szerezze be. (RA)
| |
(forrás: quart.hu) |
| Kapcsolodó linkek |
|
Kommentáld!